ManniA

Tudom, már nem először mondom, hogy Izland rengeteg csodát tartogat, de még mindig csak az utunk első napjairól mesélek, és ismét egy gyönyörű helyet mutathatok meg nektek, a mohával benőtt kanyargós Fjaðrárgljúfur-kanyont.

Már az ide vezető út is nagyon izgalmas volt, mert miközben szépen lassan, autóztunk a célunk felé, úton-útfélen olyan érdekességekre bukkantunk, hogy muszáj volt megállni.

Részben ez volt az oka, hogy végül el sem értük az aznapra célként kitűzött kempinget, ezért kénytelenek voltunk egy olyan helyen megszállni, ahová nem volt érvényes a kempingkártyánk. De ennyire nem szaladok előre, először megmutatom, hogy mi volt az, ami miatt mégis megérte ez a kis csúszás.

Először furcsa kis lávakő kúpokra lettünk figyelmesek. A hely neve Laufskálavarða, és a kinézeténél már csak a története érdekesebb. Egy izlandi idegenvezető oldalán azt olvastam, hogy először tájékozódásra használták az ehhez hasonló kőépítményeket. Aztán ebből tradíció lett, és aki ezen a veszélyes területen áthaladt, mindenki hozzátett egy picit, míg végül kialakult ez a különleges látványosság, ami ma már kedvelt fotós megálló. Néhány kép erejéig mi is megálltunk itt. Szerintem még esőben is nagyon hangulatos fotók születtek.

Már közeledtünk a célunkhoz, de megint csak a fékre kellett lépni, mert a korábban fekete, lávaköves terepet hirtelen felváltotta egy sokkal barátságosabb, igazi mesebeli táj. A sok esőnek köszönhetően ezen a részen a moha elkezdte megszelídíteni az amúgy éles, kifejezetten veszélyes köveket, és igazi pihe-puha párnát varázsolt belőlük. A védelmük érdekében csak kijelölt ösvényen lehet kicsit sétálgatni közöttük, de még ezen a letaposott részen is érezni lehetett, mennyire puha.

Ezt követően már tényleg a kanyonhoz tartottunk, ami első látásra elvarázsolt a gyönyörű, élénk zöld színeivel. Persze, Izland önmagában is zöld, de ez mégis kicsit más volt, mert amíg korábban a fű volt a meghatározó, itt inkább a moha. A Fjaðrárgljúfur-kanyon körülbelül 2 kilométer hosszan kanyargózik mélyén egy fürge kis folyóval. Ha több időnk lett volna, egészen biztosan végigjárjuk, de ez volt az egyetlen olyan napunk, amikor kicsit sietősebbre kellett fognunk, mert sok száz kilométer állt még előttünk, és ezen a szakaszon viszonylag kevés a kemping, ezért nem bízhattuk a véletlenre, hol állunk meg pihenni.

Azért gyönyörű képeket sikerült készítenünk, de a zegzugos, szakadékos kanyon a valóságban még ennél is sokkal szebb.

Még a harmadik napi programunk felénél sem jártunk, de következő nagy állomásunk előtt ismét belefutottunk néhány érdekességbe.

Ilyen volt a Kirkjugólf, ami nevét onnan kapta, hogy a fura bazaltképződményekről korábban azt tartották a vikingek, hogy egy templom padlózata. Valójában templom soha nem volt itt, egyszerűen csak így alakította a természet.

Következő megállónk a nagyon közeli Systrafoss volt, ami attól különleges vízesés, hogy nagyjából fél úton ketté válik, és két külön ágban folyik tovább. Néhány fotót ez a látvány is megér!

A környéken azonban annyi vízesés van, hogy szinte minden méteren meg lehetne állni, és nagy is volt a kísértés, hogy így tegyünk, de végül egy olyan helyet választottunk, ahol már inkább a lovak miatt időztünk egy kicsit. Az már csak hab a tortán, hogy az izlandi pacik csodaszép vízesések előtt legelésztek. Annyira barátságosak voltak, hogy megjutalmaztuk őket egy almával, amit előző nap csillagászati áron vettünk az egyik szupermarketben, majd a költséges lóetetést csak tetéztük azzal, hogy a nagy almaporciózás közben elhagytuk az egyik kést, ami a kocsi felszereléséhez tartozott, így végül azért, hogy ezt pótoljuk, egy hiányos késkészlettel tértünk haza Izlandról. Végül is praktikus szuvenír.

Ha érdekel, milyen lenyűgöző helyeken jártunk még, kövesd a blogot, hamarosan jön a folytatás.