Gyakran előfordul velünk, hogy látunk egy gyönyörű fotót, aztán hatalmába kerít az érzés, hogy azt a helyet a saját szemünkkel is látni kell. Valahogy így voltunk a Sopota vízeséssel is. Éppen azt keresgéltem, hol álljunk meg miközben a Triglav déli részén lévő szállásunk felé haladunk, mikor „szembejött velem” egy fotó egy csodaszép vízesésről. (Nekem mondjuk mindegyik csodálatos, mert imádom a vízeséseket.)

Mesebeli hely!

Sok információnk nem volt róla, de a Google-térképen megtaláltuk, így rábíztuk magunkat a Google Mapsre, hogy a Tolmin-szurdoktól majd odavezet minket. Na, ez nem jött össze, mert az út, ahonnét a program szerint gyalog kellett volna továbbhaladnunk, egy szakadék peremén állt, és annyira nem éreztük biztonságosnak, hogy ott ereszkedjünk le. Újraterveztettük, de sajnos a GPS szerint jó helyen voltunk. Csalódva ültünk vissza a kocsiba, és betápláltuk a szállásunk címét.

Vissza kellett autóznunk az első nagyobb kereszteződésig, ahonnan egy keskeny, kanyargós szakaszon kellett haladnunk. Aztán egyszer csak egy táblára lettünk figyelmesek Slap Sopota felirattal. Kiderült, a vízesés Podmelec falutól közelíthető meg, így bár azt hittük, már nem láthatjuk ezt a csodás helyet, a sorsnak és a szerencsés véletlennek köszönhetően mégis rábukkantunk.

A könnyebb elérhetőség miatt, ha szeretnétek ti is felkeresni, az alábbi GPS koordináta alapján talán egyszerűbb lesz: 46.167761, 13.802945

Az út jobb oldalán, a Podmelec település kezdetét jelző „Dobrodošli” feliratú tábla előtt lesz egy kis parkoló. Bal oldalon pedig a vízesést jelző tábla. Itt kell elindulni az ösvényen, ami néhol igencsak kaptatós. A meredekebb részeken lépcsők is segítik a felkapaszkodást. Szerencsére sokat nem kell menni, az egész táv nincs egy kilométer. A jelzőtábla szerint 10 perc séta, de van az 20 is, főleg, ha menet közben megáll az ember pihegni egy kicsit.

Inkább 20 perc az!

A séta végén azonban csoda vár, egy 62 méter magas sziklafalról alázúduló vízesés. A körülölelő sziklákat zöld növényzet borítja, amitől csak még mesebelibb a hely. Mondanom sem kell, ez aztán tényleg nem az a hely, amit elért a tömegturizmus, így sokáig kettesben élvezhettük a víz zúgását, és az erdő hangjait. Mi már éppen indultunk, mikor befutott még egy elszánt páros. (A pad oldalában egy kis fém dobozban még egy emlékkönyv is található, amibe bátran lehet írni.)

Kezdett későre járni, úgyhogy kissé sietősre vettük a dolgot, hogy még sötétedés előtt megtaláljuk a következő 4 napra lefoglalt szállásunkat.

Hamarosan mutatok még néhány nagyon népszerű, és kevésbé ismert helyet is a környéken, úgyhogy megéri követni a blogot!