ManniA

Nem tudom elégszer leírni, a Bohinj-tó és környéke teljesen elvarázsolt minket. A csodálatunk akkor érte el tetőfokát, mikor megpillantottuk a Mostnica-kanyont, ami egy lenyűgöző szurdok hihetetlen zöld színű vízzel, olyannal, amiről azt hinné az ember, ha nem járt ott, hogy photoshop, vagy valamilyen Instagram filter eredménye. Bár a Vintgar-szurdok is meseszép, de a Mostnica még annál is varázslatosabb, ráadásul sokkal kevesebb a turista. Hogy hogy kerül oda egy elefánt? Azt is mindjárt elmesélem!

A kanyon bejárata elméletben a Bohinj-tótól Stara Fuzina városán át könnyen megközelíthető, de mi éppen kifogtunk egy útfelújítást, aminek következtében nem tudtunk tovább menni a cél felé. Így egy nagyobb kerülővel sikerült elérnünk a parkolót, ahonnét a séta indul. Kocsival még tovább is lehet menni, de akkor egy fogadóhoz jut az ember, és a kanyon legszebb részeihez vissza kell sétálni.

A parkoló helye

A parkolónál egy kis fabódé áll, de mikor mi ott jártunk, zárva volt, csak néhány tájékoztató volt kitéve, amiből egyet mi is magunkhoz vettünk, hogy tudjuk, merre kell indulni. Parkolóautomata viszont itt is van a semmi közepén, ami miatt az útitársam joggal dühös lett, hiszen míg a Triglav északi oldalán nem csak hogy parkolási díjat nem kell fizetni, de még a természeti látnivalók is ingyenesek, addig a déli részeken nem elég, hogy mindenhová belépőt kell fizetni, még a parkolásnál is lehúzzák az embert. De, ha már egyszer itt járunk, természetes, hogy megnézünk mindent, így ez a kanyon sem maradhatott ki, már csak azért sem, mert mindenképpen szerettem volna látni a hely hírességét, a patakban fürdőző elefántot.

Fotót nem készítettem, de erre kell indulni a kerítés mellett

A parkolóból egy kisebb úton már gyalog lehet tovább menni, és hamarosan el is érkezik az ember a vadregényes kanyon bejáratához, ahol meg lehet vásárolni a belépőt. Innen aztán indul az ámulat, mert a látvánnyal egyszerűen nem lehet betelni. Sok helyen hidakról tekinthetünk le a mélybe, ahol a víz elképesztő tempóval hömpölyög. A legnevezetesebb híd a Hudicev Most, vagyis az Ördög hídja, ami nevét onnan kaphatta, hogy itt a legmélyebb a szurdok, 20 méterrel sétálhatunk felette.

Az Ördög hídja

Ahogy megyünk előre, kezd szelídülni a táj, és van, ahol már a patak szintjén haladhatunk, akár meg is mártózhatunk benne. Hiába volt nyár, és kánikula, a vize jéghideg volt, de láttunk azért bevállalós egyéneket, akiket ez nem riasztott el attól, hogy csobbanjanak egyet.

Krisztálytiszta víz

A szurdok a patak mindkét oldalán végigjárható, de célszerű először a folyásiránnyal szembe haladva a jobb oldalon sétálni, és visszafelé a balon, mert így lehet legkönnyebben észrevenni a legfőbb látványosságát, a különleges sziklaalakzatot, ami tényleg olyan, mintha egy elefánt fürdőzne a patakban.

Az a bizonyos elefánt

Maga a szurdok nem hosszú, de érdemes tovább menni, ahol már a Voje-völgyben folytatjuk utunkat, és a végén egy sebesen alázúduló vízeséshez, a Slap Mostnicához érkezhetünk.

A Voje-völgyet jelző tábla

A Planinska koca na Vojah turistaház mellett haladtunk el, és innentől igazán gyönyörű részen sétáltunk végig. Körülöttünk üde zöld, vadvirágos mezők, kis faházak, a távolban pedig hegyek magasodtak. Mint egy festmény, olyan volt.

Mint egy festmény

A terep itt már kifejezetten könnyű, egy kavicsos szekérút, amin nagyjából 2-3 kilométert kell megtenni a vízesésig.

A séta elég soknak tűnt, már azt hittük, rossz irányba tértünk le, és kezdtük feladni, mert sötétedés előtt szerettünk volna visszaérni az autóhoz. Aztán meghallottuk a víz zubogását, így gyorsan még elsétáltunk odáig. A látványért megérte, bár a csúszós terep és az esőként lehulló pára miatt túl közel nem merészkedtünk.

Slap Mostnica

Visszafelé már szaporáztuk a lépteinket, és még sötétedés előtt sikerült is visszaérnünk a parkolóba.

Másnap még várt ránk a Vintgar-szurdok, ami a Mostnica után már kisebb sokk volt a tömeg miatt, de a szépségén ez sem fakított. De ez már egy következő bejegyzés…