ManniA

Általában, ha utazunk, hazatérve mindig megkapjuk a nagy kérdést: „Milyenek a…?” Így volt ez most is, de valahogy a korábbiakhoz képest sokkal többször hangzott el a kérés, hogy meséljünk az izlandi emberekről. Talán azért, mert él az a sztereotípia, hogy az északi népek zárkózottabbak, „hidegebbek”. De valóban ilyenek lennének?

 Izland népességének 60%-a a fővárosban él, a többiek pedig zömében ehhez hasonló kis településeken

Izland népessége 330 ezer fő körül mozog, és a lakosság körülbelül 60%-a a fővárosban, Reykjavíkban él. Ez csak azért érdekes, mert egyrészt ez a szám töredéke Budapest lakosságának, másrészt pedig a sok turistának köszönhetően a legnépszerűbb időszakokban akár háromszorosára is duzzadhat a szigeten tartózkodók létszáma.

Ennek ellenére az utcákon azért többnyire felismerni, ki a helyi, és ki nem, mivel az izlandiak már 12-14 fokban kiélvezik a nyár minden pillanatát, és az első kósza napsugarak hatására előkerülnek a pólók, rövidnadrágok. Ezen többször is megdöbbentünk, de náluk ez már a nyár, és ha valami csoda folytán esetleg 20 fok fölé kúszna a hőmérő higanyszála, az már kánikula a javából.

Ma nyár lesz!

Egyik alkalommal például a Dimmuborgir lávamező ösvényein sétálgattunk a 10 fokos izlandi nyárban, 2 pulcsiban, széldzsekiben, miközben előttünk egy helyi család nézelődött. Az, hogy a szülők lazább ruhában voltak, annyira már nem is volt megdöbbentő, de a gyerekeken is póló és rövidnadrág volt, és szemmel láthatóan egyáltalán nem fáztak.

Érdemes megnézni a legelöl sétáló, melegen beöltözött turistát is!

Ebből kifolyólag, az izlandiak kemények, nem csak a fiúk, a lányok is! Az uszodában mi majdnem jégkockává fagytunk, míg a nagymedencéből átértünk a termálba, mindeközben a helyi gyerkőcök fürdőruhában is úgy labdáztak a medence szélén 8 fokban, mint itthon a magyar gyerekek a nyári 30 fokban a Balaton-parton.

Ennél aztán még érdekesebbet is láttunk. Egyik kempingünk a Nyugati-fjordokban lévő Bolungarvík településen volt, amiről fogok még mesélni, de a lényeg annyi, hogy reggel arra lettünk figyelmesek, nagy a nyüzsgés a kemping mögötti focipályán. Aztán kiderült, ezt már előző este jól feláztatták, reggel pedig indultak a meccsek, ahol a kellemes 7 fokban a fiúk, lányok vegyesen, minden kényeskedést mellőzve rúgták a labdát (és a sarat), sőt, ha kellett, akkor dagonyáztak is egyet, hogy kivédjék a gólt. A szülők pedig nem idegeskedtek, hogy a csemetéjük tiszta iszap, és hogy fog így belépni a lakásba, inkább büszkék voltak rájuk.

https://www.facebook.com/100063765842298/videos/265457957417607

Amennyit mi láttunk ebből, ezek a kis közösségek egyébként nagyon összetartóak, ismerik egymást, és élvezik az ehhez hasonló közös programokat.

Nekünk a helyiekkel legtöbb kapcsolatunk a boltokban vásárláskor, és a bankokban pénzváltáskor volt. Alapvetően nagyon kedvesek és segítőkészek, de az azért jellemző, hogy a kisebb városokban, településeken közvetlenebbek, barátságosabbak az idegenekkel.

Az egyik déli kempingben egyik reggel volt szerencsénk beszélgetni egy helyi bácsival. Nagyjából a Mikulást képzelem így el, mikor éppen szabadságát tölti, és nem az ajándékokat szállítja: termetes szakállas fickó (természetesen pólóban, míg mi kabátban), aki amint kilépett a lakókocsijából, azonnal magára vonzotta a tekinteteket. Látta, hogy reggelizünk, és odabiccentett, majd miután visszaköszöntünk, odajött beszélgetni. Angolul elég jól tudott, elmesélte, hogy a lakókocsijával járja a környéket, a hétvégén éppen a keleti részt fedezte fel. Egyedül volt, mégsem gubózott be, kirándult, barátkozott, és miután elköszönt tőlünk, már össze is ismerkedett egy másik kempinges csapattal.

Érdekesség, hogy Izlandon nem látni olyan hatalmas társadalmi különbséget, mint máshol. Nincsenek nagyon gazdagok, és nincsenek nagyon szegények, hajléktalanok sem. Az alkoholizmus sem valószínű, hogy jellemző, mert a szeszes italok ára még helyi viszonylatban is nagyon magas. Nincs is okuk alkoholba fojtani a bánatukat, vagy éppen így levezetni a stresszt, mert ez utóbbi nem annyira ismert fogalom náluk. Reggel 9 előtt nem indul az élet, még a boltok is zárva vannak. Itthon, ha belépek egy bankba vagy egy boltba, azt látom, mindenki rohan, az ügyfelek, vásárlók türelmetlenek, a dolgozók unottak. Izlandon pedig azt tapasztaltuk, senki nem rohan, és nincs is rá szükség, hogy kapkodjon. Ez nagyon tetszett!

Még a szív alakú tilos lámpa is azt hirdeti: "nyugi!"

Szeretik a rendet, olyannyira, hogy a semmi közepén lévő ToiToi wc-ben is olyan tisztaság volt, amit sosem képzeltem volna, volt papír, és még kézfertőtlenítő folyadék is. (Máshol ez néha még egy neves pláza wc-jében is luxusnak számít.)

Ami pedig lenyűgöző, hogy nincs szemét sem az utcákon, sem a turisták által kedvelt kirándulóhelyeken. Az izlandiak szemetelést legfeljebb hírből ismerik, mint valami misztikus városi legenda, és milyen érdekes, az oda látogató turista is képes ezt tiszteletben tartani. (Kevés kivétellel.) Már csak azt nem értem, akkor ez miért nem működik máshol is?

Nincs szemét az utcákon
Sehol egy eldobott szemét, de még csikk sem!

Összegezve: az izlandiak egy rendkívül természetszerető, irigylésre méltóan nyugodt, kedves nép, ráadásul pedig nagyon leleményesek, mert a lehető legkreatívabban használják ki a természet adta lehetőségeket.

A kreativitás egyik formája: a bálázott szénát így védik az eső ellen