Szélviharban és esőben jártuk körbe a Snaefellsnes-félszigetet, ami Jules Verne híres regényének is kiindulópontja, sőt, ő a Snaefellst egyenesen a világ legnevezetesebb hegyének írja le, aminek krátere leér a földgolyó közepéig.
Itt már láttuk, ez egy esős nap lesz.
Ez Izland nyugati nyúlványai közül a középső, aminek meghatározó hegye az 1446 méter magas Snaefellsjökull, aminek tetejét örök hó borítja. Róla kapta a nevét a Snaefellsjökull Nemzeti Park.
Ha a Föld középpontjáig nem is jutottunk el, de a környéket a zord idő ellenére is elég alaposan bejártuk.
Itt már kicsit „szelektálnunk” kellett, mert az időnk egyre szűkösebb volt. Emiatt akadt olyan lávamező és part menti szikla, amit feláldoztunk azért, hogy inkább még egyszer láthassuk majd a kedvenceinket.
A félsziget északi részén található a Kirkjufell nevű hegy, és a Kirkjufellsfoss vízesés, ami Izland egyik ikonikus helye. Szép időben varázslatos fotókat lehet itt készíteni, legalábbis mások fotói ilyenek lettek. Az enyémek nem, mert mire odaértünk hatalmas szél kerekedett, mellé pedig rákezdett az eső, így csak egy gyors tiszteletkört tettünk.
Kirkjufell
Kirkjufellsfoss vízesés
Inkább az aranyhomokos part, a Skardsvík Beach felé vettük az irányt, de őszintén szólva ez a hely annyira nem nyűgözött le.
Skardsvík Beach arany homokja ilyen borús időben nem is annyira arany.
Találtunk viszont a közelben valami sokkal érdekesebbet, a Saxhóll kráterét, ami 3-4000 évvel ezelőtt keletkezett. Ezt meg is lehet mászni, és nem is kell hozzá különösebb erőfeszítés, mert vaslépcsővel ki van rakva, így csak az erős széllel kell kicsit küzdeni.
Úton a Saxhóll csúcsára
A kráter pereméről ilyen volt a kilátás
Innen a Dritvik-öbölhöz autóztunk, amiről már meséltem részletesebben.
Nem messze található a Malarrif sziklaszirt, ahol tiszta időben csodaszép a panoráma, de azért így is nagyon látványos volt a csipkézett partszakasz. Az itt álló világítótoronyba is be tudtunk menni, mert egy ingyenes kiállítás látható benne. Ez nem nagy szám, az sokkal izgalmasabb volt, hogy felsétálhattunk egészen a torony csúcsába, és nem mellesleg kicsit meg is melegedhettünk itt.
A világítótorony csúcsába is felmehettünk
A kiállítás
A parti sziklák ködbe burkolózva is gyönyörűek
Szerepelt a terveink között a Bjarnarfoss vízesés is, amit sikeresen megtaláltunk, de sajnos nem tudtunk feltúrázni hozzá, mert akkora sár volt, hogy minimum bokáig merültünk volna benne.
Tovább gurultunk az Ölkelduvatn ásványvíz forráshoz, ami egy kis kút a semmi közepén. Bár első látásra nem túl biztató, azért megkóstoltuk a vizét. Nagyon érdekes íze volt.
Ásványi anyagokban gazdag forrásvíz
Megkóstoltuk!
A szögegyenes bazaltoszlopokból álló Gerduberg sziklákat már csak a kocsiból néztük meg, aztán jobbnak láttuk, ha elindulunk a kemping felé.
Még egy kitérővel útba ejtettük a Hraunfossar és a Barnafoss vízeséseket, de erről már legközelebb mesélek, mert ezek már nem a félszigethez tartoznak.
Egy biztos, Verne gyönyörű helyet talált a regénye kiindulópontjául!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
