Ennyi felvezetés után itt az ideje, hogy belekezdjek az izlandi kalandjaink részletesebb elmesélésébe, hiszen már bemutattam, milyenek az izlandi emberek, hogyan lehet két héten át egy autó rakterében élni, és arról is meséltem, hogy ez az az ország, ami annyi meglepetést tartogat, hogy az még a legfelkészültebb utazóknak is feladja a leckét.
Hallgrímskirkja
Izgatottan és kicsit talán csalódottan szálltunk ki a repülőből, mert Izlandon nem az az időjárás fogadott minket, amit általában megszoktunk, ha egy idegen országba érkezünk. Landoláskor szinte semmit sem láttunk, olyan borús idő volt, és földet érve sem volt biztatóbb a helyzet. Persze tudtuk, hogy ott a nyár fogalma teljesen más, de titkon mégiscsak reménykedtünk egy kis napsütésben.
A reptéren már várt minket az autókölcsönző munkatársa, aki Keflavík repülőteréről elfuvarozott minket a társaság telephelyére, hogy birtokba vehessük a következő két hétben otthonunkként szolgáló Dacia Dokkert. A papírozást gyorsan elintéztük, majd kaptunk még néhány hasznos információt, mint például: hol tudjuk nyomon követni az időjárás alakulását, hol érdemes tankolni, hol állhatunk meg éjszakára az autóval, és mi mindenre figyeljünk az utakon. Ez utóbbinál igazából csak egy olyan veszélyforrás volt, ami szó szerint is szinte minden bokorban ott leselkedett, ez pedig a birkák 2-3 fős csoportja volt. Ezt nem árt komolyan venni, mert ha valaki elüt egyet, akkor 500 Eurót kell fizetnie a tulajnak, és még a kocsi biztosítása sem minden esetben érvényes az ilyen jellegű károkra.
Az utakon sok mindenre figyelni kell!
A legnagyobb veszélyforrás
https://www.facebook.com/watch/?v=679178642450961
Miután csekkoltuk az autó állapotát, és a felszerelést, első utunk boltba vezetett, hogy az otthonról hozott kaja mellé még megvegyünk néhány dolgot. Nekünk leginkább a Netto és a Bonus vált be, amik a hazai T-betűs üzletlánc boltjaihoz hasonlóak.
Innen végre elindultunk első állomásunk, Reykjavík felé, mert már az első napra elég feszített programot terveztünk be. Mert természetesen útvonaltervünk volt, előtte hetekig tervezgettük, mikor, hol, mit „kell” megnéznünk. Ez még úgy is rengeteg energiát és időt igényelt, hogy óriási segítséget is kaptunk: egy listát sok-sok ismert és kevésbé ismert látnivalóval és GPS koordinátával. Végül ezt alakítottuk a saját tempónk és ízlésünk szerint.
Izlandi utcakép. A sok kabát csalóka, nyár van!
Reykjavík városáról az útikönyvünk szűkszavúan írt, érdekességként azzal kezdte, ez a világ legészakibb, Európa legnyugatibb fővárosa. Ha az elővárosait is idevesszük, az ország lakosságának 60%-a itt él, mégsem kelti egy zsúfolt nagyváros érzését még úgysem, hogy a helyi lakosok mellett a turisták is elözönlik. A város nevének jelentése „füstölgő öböl”, ami arra utal, hogy mikor a vikingek hajóikról megpillantották a helyet, azt hitték, valami ég. Aztán persze kiderült, hogy amit füstnek hittek, az a hévízforrások feltörő gőze.
Őszinte leszek, maga Reykjavík mint város, nem varázsolt el. Túl sok építészeti remekműve nincs, a házak bár nagyon takarosak, és rendezettek, de viszonylag egyformák. Érdekességük, hogy legtöbb falát kívülről fém lemezek borítják, ami gondolom az időjárási viszontagságok ellen véd. Erre itt bőven szükség is van, mert hiába a nyár, a 14-16 foknak és szélmentes időnek itt már nagyon kell örülni. Persze, mikor mi megérkeztünk, 8 fok körül volt, és elég szeles volt az idő, így a városnézést egy kicsit lerövidítettük, és a legfontosabb látnivalókra koncentráltunk.
Ilyen a Hallgrímskirkja, ami egyben a város szimbóluma is. Az evangélikus templom külseje valóban különleges, oszlopos kialakításával kicsit a bazaltoszlopokra hajaz. Érdekessége, hogy több, mint 40 évbe telt, míg befejezték az építését, valamint híres a több, mint 5000 sípból álló orgonájáról is. Belépve kicsit meglepődtünk, mert a hatalmas belső tér díszlete rendkívül minimalista, hasonlót még nem is nagyon láttunk. Ide ingyenesen bejöhet bárki, aki viszont szeretné a várost a templomtoronyból megnézni, annak már fizetnie kell, hogy felmehessen. Ezt mi kihagytuk.
Ezen kívül igazából egy dolog volt, amit még mindenképpen meg szerettünk volna nézni, a kikötő, és a híres Sólfar (Naphajós). (Jó, ez már kettő.) A kikötőt egy nagyjából negyed órás sétával értük el, és ha már útba esett, bementünk egy kicsit melegedni a Harpába, ami a város egyik kulturális központja koncerttermekkel, étteremmel, kisebb üzletekkel.
Harpa
Végül rátaláltunk a Naphajósra is, ami leginkább egy viking hajóra, vagy egy furcsa alakú halcsontvázra hasonlít. Ez Reykjavík másik ikonikus látványossága, de meglepő módon rajtunk kívül csak egy-két turista volt ott. Sajnáltuk, hogy a Naphajós most nem lubickolhat verőfényes napsütésben, de azért így is szép volt.
Sólfar
Ha valakit felcsigáznak az extrém látnivalók, azt érdekelheti, hogy a város egy nagyon furcsa múzeumnak is helyet ad, ez pedig nem már, mint a Péniszmúzeum, ami a leírások szerint jórészt állati hímtagokat mutat be, de van egy-két emberi testrész is, amit egykori „tulajdonosaik” haláluk előtt ajánlottak fel a múzeumnak. Erről érdemben nem tudok nyilatkozni.
Kicsit még nézelődtünk a város eldugottabb utcáin, majd, mikor már kellően átfagytunk, autóba ültünk, és elindultunk a sziget legnépszerűbb látványosságaihoz, amiket együttesen Golden Circle néven szokás emlegetni. Ennél jobb kezdést nem választhattunk volna az Izlanddal való ismerkedéshez, hogy miért, azt a következő bejegyzésben elmesélem.
Ha érdekel Izland, ezekbe is pillants bele:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
