ManniA

A Mostnica-kanyon utáni napra tartogattuk a Vintgar-szurdokot, hiszen nem jöhettünk el úgy Szlovéniából, hogy második látogatásunkkor is kihagyjuk. Már előre olvasgattam, mikor érdemes odamenni, mert köztudottan az egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja az országnak, ahol rengetegen megfordulnak. Azt hiszem, sikerült jól dönteni, mert bár a korábbi látnivaló után még így is sokkolt a tömeg, de azért szépen meg lehetett nézni mindent, és nagy torlódás sem volt.

Itt nem könnyű úgy fotózni, hogy ne legyen ember a képen

Mikor éri meg legjobban odamenni?

Nem tudom, itt létezik-e olyan, hogy fő szezonon kívül kevesebben vannak, mi a nyár kellős közepén jártunk itt, így nem volt választásunk. Sokan ajánlják, hogy érdemes hétköznap, mert hétvégén többen vannak, és ebben van is igazság, mert a hétvégi buszos túrákat szervező irodák csoportjai ilyenkor lepik el a szurdokot.

Kiválasztottunk hát egy hétköznapi napot, de úgy gondoltuk, még a napszakkal is érdemes kicsit variálni. Sokan ajánlják, hogy reggel, nyitásra menjen oda, aki szeretné elkerülni a tömeget. Úgy hittük, ezzel csak egy bökkenő van, szurdok lévén a fényviszonyok ilyenkor még nem a legkedvezőbbek, így aki teljes pompájában és szó szerint teljes fényében szeretné látni, annak ez nem opció. A nagyobb csoportok általában 10-11 órától érkeznek dömpingben, így őket érdemes azért megelőzni, és így csak visszafelé kell őket kerülgetni. Végül 10 óra körül értünk oda, de a Csodahelyek.hu oldal ajánlja a nyitásra való érkezést, és valóban a reggeli fényviszonyok mellett is csodás fotók készültek, úgyhogy lehet, mi is jobban jártunk volna, ha mégis korábban megyünk...

Séta a szurdokban

Parkolni már reggel sem volt egyszerű, sőt, inkább a kaotikus szót használnám. Voltak ugyan emberek, akik próbálták irányítani az autósokat a szabad helyek felé, de ők sem álltak a helyzet magaslatán. A káosz okozta sokk miatt már éppen kezdtük feladni, és úgy voltunk vele, hagyjuk a fenébe, most sem fogjuk megnézni az ország egyik legnagyobb turisztikai attrakcióját. Aztán végül egy felső parkolónál lett helyünk, de innét még elég sokat kellett gyalogolni a szurdok bejáratáig.

A 150 méter magas sziklafalak között kanyargó Radovna patak hihetetlenül gyönyörű, de sajnos csak körülbelül másfél kilométeres maga a szurdok, pedig tudtunk volna még nézelődni. Az út végig jól ki van építve, így kifejezetten könnyű terep.

A belépőjegyet senki ne gyűrje össze, mert az ösvény végénél, a büfé mellett van egy kapu, amin érdemes kisétálni, mert ott található a 16 méter magas Šum vízesés, ami szintén nagyon szép. A kapun a ki és belépés a jegyen található kóddal lehetséges.

Slap Sum
Szivárvány a vízesés felett

Bármilyen tömeg is legyen, erre a látványosságra még így is azt mondom, a Vintgar-szurdokot egyszer látni kell, semmiképpen ne hagyjátok ki!