ManniA

Izland déli partja elképesztő vízeséseket rejteget, és nem túlzás azt mondani, mindegyik más, és mindegyik gyönyörű. Még mindig csak a második napunkat koptattuk a szigeten, de annyi élményben volt részünk, és annyi különleges természeti csodát láttunk, hogy alig tudtuk befogadni.

Seljalandsfoss

Keldur fűtetős házaitól mindössze fél órát kellett autóznunk, és máris egy teljesen más világba csöppentünk, a hatalmas zöld mezőket itt már magas sziklák szabdalták.

Az 1-es főútról a 249-es útra kell letérni, de ezt nem lehet eltéveszteni, mert már messziről látszik a hatalmas, 60 méter magas Seljalandsfoss vízesés, és a rengeteg autó, ami arra veszi az irányt. Ott aztán egy nagy (fizetős) parkoló várja az ideérkezőket, de kicsit tovább haladva az úton a kempingnél már ingyen is le lehet állni. Első alkalommal mi is a fizetős részen álltunk meg, majd az utolsó napokban, mikor már az ismétlős körünket futottuk, rutinosan tovább gurultunk egy kicsit.

Seljalandsfoss

Persze, az időjárás hozta a formáját, mikor kiszálltunk a kocsiból, még csak szemerkélt az eső, de mire elértünk a vízesésig, már esett is rendesen, ráadásul a feltámadt szél a zuhatag vizét is fújta, így a végén már azt sem tudtuk, milyen irányból esik. Az esőkabát tökéletesen védett, de ekkor még nem voltunk teljesen beöltözve, a vízálló nadrágok valamelyik bőrönd mélyén lapultak. A vízeséshez érve igazából már mindegy is volt, a nadrágunk ugyanis csurom víz volt, így nem törődve semmivel, bevállaltuk, hogy felsétálunk a vízesés lábához, és tovább a vízfüggöny mögött, ahonnét igazán különleges látvány tárult elénk. Egyszerűen gyönyörű volt, azt pedig elképzelni sem tudtuk, milyen lehet ez szikrázó napsütésben. Ennek reményében tértünk még vissza két hét múlva, de akkor sem volt nagyobb szerencsénk.

Innen körülbelül 5 perc séta a Gljúfrabúi, a rejtett vízesés, aminek nemhogy kimondani, de még leírni is alig lehet a nevét. Persze nem ez az egyetlen ilyen izlandi név, de nekem ez az, ami valahogy egyáltalán nem megy.

Ez egy igazi mesevízesés sziklákkal körülvéve, ahová bejutni elég nagy kihívás, mert a patakból kiemelkedő kisebb nagyobb köveken egyensúlyozva, a szembe-forgalommal megküzdve lehet csak teljes szépségében megpillantani. Erre a mutatványra csak útitársam vállalkozott, én magamat ismerve tuti belezuhantam volna a vízbe.

Várakozás a rejtett vízesés bejáratánál
A rejtett szépség

Bőrig ázva sétáltunk vissza a kocsihoz, és reménykedtünk, hogy következő állomásunkig, a Skógafoss vízesésig sikerül megszárítkoznunk. Alig fél óra autókázás alatt ez nem jött össze, így kénytelenek voltunk átöltözni, de ekkor már rutinosan vízálló ruházatba.

A Skógafoss és környéke azonban olyan vadregényes, hogy neki egy külön bejegyzést is szentelek, ahol részletesebben mesélek majd róla.

A napnak még nem volt vége, és programunk is volt, Vík í Myrdal környékén is akad ugyanis látnivaló bőven. Itt található a híres fekete homokos part, a Kirkjufjara beach, szuper kilátópontok, látványos bazaltoszlopok és egy barlang is, de mindebből az esős, párás időben alig lehetett látni valamit. Így ezen a napon már meg sem kíséreltük, hogy felguruljunk a Dyrhoaley-sziklánál lévő világítótoronyhoz, mert ide is a panoráma miatt éri meg felkapaszkodni.

Tiszta időben egészen távolra el lehetne látni
Izlandhoz az is hozzátartozik, hogy nem mindig süt a nap

Még a szeszélyes időjárás ellenére is olyan tartalmasan töltöttük el a napot, hogy éjszaka 11 órakor hulla fáradtan érkeztünk meg az aznapi kempingünkbe, és már másra sem vágytunk, csak arra, hogy alhassunk egy nagyot a következő napi kalandok előtt.

Ha kíváncsi vagy az első két nap izgalmasabbnál izgalmasabb látnivalóira, szemezgess az alábbiakból:

https://mannia.blog.hu/2018/09/11/izland_kotelezo_kore_a_lenyugozo_arany-haromszog

https://mannia.blog.hu/2018/09/20/elbuvolo_futetos_hazikok_izland_eldugott_kis_falvaban